A Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és AMI - Móricz Zsigmond Általános Iskolája, Hetényegyháza
  • Üdvözöljük Önöket a Móricz Zsigmond Általános Iskola honlapján!
ÖKOHÍREK

  • 2022. október 29. - Október az „erdők hete”

  • Október az "erdők hete" és az állatok világnapja jegyében zajlik iskolánkban. Változatos programokkal színesítjük tanulóink iskolai életét. Az állatok világnapján évfolyamszinten differenciált feladatokat oldottak meg a gyerekek az erdő élőlényeihez kapcsolódóan. Jutalmul a helyes megoldásokért egy-egy puzzle darabot kaptak az osztályok, amikből közös erővel végül egy hatalmas táplálékláncot raktunk ki. A gyerekek lelkesen és nagyon ügyesen vették az érdekesebbnél érdekesebb akadályokat. Ebben az évben a harmadik-negyedik osztályosok vehetettek részt a Kecskeméti Arborétum programjain. Bepillantást nyerhettünk az erdészek áldozatos munkájába. Ismerkedtünk fákkal, cserjékkel, ehető erdei gyümölcsökkel. Mélyreható információkkal gazdagíthattuk tűzvédelmi ismereteinket, kipróbálhattunk különböző speciális tűzoltó készüléket is. Voltunk favágók és asztalosok, láttunk, hallottunk, ízleltünk, tapintottunk és szimatolhattunk is az erdő felkínálta érdekességekből. Élményekkel, tapasztalatokkal és sok-sok vidámsággal teli délutánt kaptunk ajándékba. Köszönet a szervező KEFAG Zrt dolgozóinak.

    fotógaléria!
  • 2019. október 14. - megújult Ökofalunk



  • 2019. január 10. - megújult Ökofalunk



  • 2018. október 04. - Az állatok világnapja

  • Az állatok világnapja alkalmából iskolánk alsó tagozatán két-két osztály közös csoportmunkában ismertető plakátot készített a 2018. év állatairól. A 6. osztályosok pedig az "Állati kaland" című versenyre készítettek feladatokat. Alkotásaik az iskola öko-faliújságára kerültek fel.

  • 2018. szeptember 17-18. - Őszi papírgyűjtés

  • Iskolai hagyományainkhoz híven, az idei tanévben is megrendezésre kerül az őszi papírgyűjtés, 2018. szeptember 17-18-án. A gyerekek szívvel-lélekkel és hihetetlen szorgalommal gyűjtötték a papírt! De ugyanilyen lelkesedéssel segédkeztek a mérlegelés és a konténerek körül is. A szülői összefogást és segítséget is szívmelengető volt megtapasztalni. Köszönjük a sok türelmet, amivel a mérleg előtt kígyózó sort végig várták. A Móriczos diákok és szüleik - és mindenki, aki hozzájárult a papírgyűjtéshez -, idén is bebizonyították, összefogással lehetett eredményt elérni! Újságpapírból és kartonból összesen 3 konténert sikerült megtöltenünk. Hogy kiknek sikerült a legtöbb papírt összegyűjteni, hamarosan kihirdetjük! Köszönöm a gyermekeknek a szülőknek és kollégáknak a sok segítséget és a kitartó munkát! Rimaszombati - Nagy Orsolya DÖK segítő tanár

    fotógaléria!
  • 2018. május 31. - Virágültetés

  • Megszépült iskolánk környezete. Ismételten köszönjük a Kovács Kertészet támogatását!

  • 2018. május 11. - Madarak és Fák Napja

  • 2018. május 10-én Madarak és Fák Napja az Arborétumban, 4.b-4.oi

  • 2018. május 08. - Papírgyűtés



  • 2018. április 21. - A Föld Napja

  • Az idei tanévben 2018. április 21-én, a Föld napja projektnap keretében került megrendezésre a Móricz-rajzpályázat díjátadója. Sok szép illusztráció készült, nehéz feladat volt kiemelni belőlük. Mindegyik a maga nemében egyedi és megismételhetetlen remekmű. Köszönet a tanító néniknek a csodásan kivitelezett alkotásokért!
    Díjazottak:
    1. helyezett Vörös Lili 1.ói, Kasza-Kovács András 2.ói, Kovács Annamária 3.a, Szeleczki Léna 4.ói
    2. helyezett Fekete Zsófia 1.a, Csikós Martina 2.ói, Drozdik Inez 3.ói, Juhász Titanilla 4.ói
    3. helyezett Tégla-Kovács Gabriella 1.a, Prohászka Roland 2.a, Domján Bianka 3.a, Benkő Anikó 4.b
    Különdíj: Ács Ildikó 1.ói, Kacsándi Lili 2.a, Szabó Eszter 3.ói, Vas Nikolett 4.a


  • 2018. március 22. - A víz világnapja



  • 2017. október 25. - Virág ültetés



  • 2017. október 04. - Állatok Világnapja

  • 2017. szeptember 20. - Ökofal
  • 2017. március 21. - Megújult az iskolai Ökofal
  • 2016. december 12. - Ökofal
  • megújult az ökofalunk ismét!!!
  • 2016. október 13. - Megújult az iskolai Ökofal
  • 2016. március 04. - "ÖKOISKOLA cím és logó"
  • Sikeres pályázat után iskolánk ismét megkapta az Ökoiskola címet. 2018. december 31-ig vagyunk jogosultak az ÖKOISKOLA CÍM ÉS LOGÓ használatára!!!!
  • 2015. december 05. - Ökofal
  • 2015. november 04. - Megújult az iskolai Ökofal
  • 2015. szeptember 29-30. - Őszi papírgyűjtési akció
  • 2015. szeptember 29-30-án tartott papírgyűjtést sikeresen zártuk. Nagyon sok gyermek szívvel-lélekkel, örömmel gyűjtötte a papírt és segítettek a konténerek mellett a munkákban. Összefogással lehetett eredményt elérni!
    Újságpapírból összesen 8660kg, hullámpapírból 3250kg gyűjtöttünk. A legtöbb papírt alsóból a 4.a osztály ,felsőből pedig a 7.a osztályos tanulók hozták.
    Köszönöm a kollégáknak, gyermekeknek a sok segítséget és a kitartó munkát.
    Baloghné Laczkó Gabriella DÖK segítő tanár
  • 2015. szeptember 04. - Hulladékgazdálkodási előadás
  • 2014. november 28. - Kiskert-ÉSZ-ek a Hetényegyházi Közösségi Házban
  • Tájhonos fákat ültettek ma a Móricz Zsigmond Általános Iskola diákjai a Hetényegyházi Közösségi Ház kertjében. A zimankós idő ellenére nagy lelkesedéssel vettek részt a hetényegyházi iskolások a mai faültetésen. A Közösségi Ház a Városi Támogatási Programon nyert pályázat segítségével idén tavasszal "Kiskert-ÉSZ" gyógynövénykert-építő tanfolyamot indított sok neves előadóval, és gyakorlatban is elkészítettek egy gyógynövényes kertet az udvaron. Egyik előadójuk dr. Bárány Gábor, a KEFAG Zrt. erdőgazdálkodási osztályvezetője volt, aki a vadontermő, gyógyhatású fákról és cserjékről beszélt, és szakmai tanácsokkal segítette a faültetés megvalósulását is. A projekt részeként ültettek ma az "ÖKO Iskola" címet viselő Móricz Zsigmond Általános Iskola 3. osztályos gyermekei Sipos Sándor projektvezető közreműködésével 29 tájhonos fát és cserjét (mogyoró, galagonya, kökény, húsos som, csipkebogyó, vadkörte és kislevelű hárs). Az elültetett növényeket a KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészete biztosította. Az iskolások nem fogják magukra hagyni a csemetéket, hanem végig követik majd a fejlődésüket, megtanulják a velük való teendőket. Végül pedig a csemegézhetnek a frissen termő terméseikből, és megismerkednek majd a gyógyhatásaikkal, valamint az eltevési lehetőségekkel is. Mint például a szárítás, az aszalás és a lekvárfőzés.
  • 2014. október 01-02. - Papírgyűjtés
  • Október 1-jén és 2-án lezajlott iskolánkban az őszi papírgyűjtés, és ismét szép eredményről számolhatunk be. Iskolánk tanulóinak és a kedves szülőknek köszönhetően 14 tonna gyűlt össze. Ez azért is szép eredmény mert tapasztalat, hogy ilyenkor sokan a téli begyújtásra tartalékolják az újságot és mindig kevesebb a mennyiség, mint tavasszal. Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak és iskolai szinten is megnyerték a gyűjtést a 6.a osztály több mint 2 tonna mennyiséggel, de egy tonnányit gyűjtöttek egyenként a 7.a, 8.a, 5.a és alsó tagozaton az 1.b osztályok is. Köszönjük mindazoknak, akik munkájukkal, és a hozott papírral hozzájárultak ehhez a szép eredményhez. Az érte kapott pénz egy részével a Diákönkormányzat gazdálkodik, nagyobb részét az osztályközösségek kapják meg, amit osztálykirándulásra, közösségi célokra fordíthatnak.
  • 2014. május 20. - Papírgyűjtés
  • Május 20-21-én lezajlott iskolánkban a szokásos tavaszi papírgyűjtés. Nagyon jó érzés volt látni, ahogyan fantasztikus lelkesedéssel dolgozott felnőtt és gyerek egyaránt. Az első nap már nagyon eredményes volt, hiszen annyi papír jött össze, mint az őszi gyűjtésnél összesen. Végül a két délután közel 18 tonna papír került bele a konténerekbe s ez példátlan az iskola történetében! A legeredményesebb osztályok alsó tagozaton a 3.a, 1.oi, és a 3.oi, a felső tagozaton az 5.a, 7.b, és a 8.a. Az érte kapott pénzt az osztályok megkapják és kirándulásra fordíthatják. Köszönjük mindenkinek a kitartó munkát!
Top